000
0



Mi is az a Formula Student?


A Formula Student sorozat, egy egyetemi hallgatók számára kiírt nemzetközi konstruktőri verseny, melyen a résztvevő csapatok tagjainak versenyautót kell tervezniük, gyártaniuk és versenyeztetniük. A küzdelem az autó megtervezésén és megépítésén túl, az autó köré felépített, teljes üzleti koncepció kidolgozásából és prezentálásából is áll.
A sorozat az Amerikai Egyesült Államokból ered, ahol az Autóipari Mérnökök Egyesülete (Society of Automotive Engineers, SAE) 1981-ben megalapította a Formula SAE versenyt.
Az évek során a versenysorozat az egész világon elterjedt, évről évre egyre több csapat vesz részt az Egyesült Államokban, Brazíliában, Japánban és Európa országaiban rendezett versenyeken.

Ross Brown

„A Formula Student egybeolvasztja az első osztályú megoldások gyakorlati alkalmazását és a diákok elméleti képzését. Így jelent ez egy fantasztikus gyakorlati tapasztalatot a fiatal mérnököknek.”

Ross Brawn Formula SAE pártfogó /Brawn GP/

Mario Thiessen

„A legfontosabb eredménye a versenysorozatnak az, hogy a mély elméleti képzés mellett a mérnökhallgatók a valóságban is láthatják az általuk konstruált alkatrészeket, így már az egyetemi tanulmányaik alatt is felelősségteljes feladattal kell megküzdeniük”

Mario Theissen Formula SAE pártfogó /BMW F1/



OnTheWeb - tárhely szolgáltató