FSE

Bemutatkozott az FREC-007

Idén május 4-én, késő délután bemutattuk új autónkat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületének aulájában. A rendezvényre szép számban jöttek el támogatóink, az egyetem képviselői és más érdeklődők is.

Az új autó fejlesztési iránya a tavalyi hiányosságokat hivatott kiküszöbölni, így került középpontba a tömegcsökkentés, a hajtásszabályozás fejlesztése, az akkumulátorkapacitás növelése és a hűtés hatékonyságának növelése. Ez utóbbi terület a hajtásrendszert és az akkumulátort is érintette. A számunkra új kompozit technológiának – amelyet prepreg szénnek hívnak – köszönhetően 10 kg-ot sikerült lefaragnunk a váz tömegéből.

A vadonatúj nagyfeszültségű akkumulátor szintén a kompozit technológia alkalmazása miatt lett könnyebb 10 kg-al – a hűtését a rajta keresztül áramoltatott levegővel oldjuk meg. Új irány volt a modell alapú fejlesztés is, amivel idén próbálkozott először a csapat. Így komolyabb és bonyolultabb programok kerülhettek az autóra, ami megkönnyítette és gyorsabbá is tette a szimulációkat is.

Az új autó jelenleg 225 kg-ot nyom, a szabályoknak megfelelő teljesítménykorlát alapján a tömeg/teljesítmény aránya pedig 2,1 kg/Le. 4, kerékagyra szerelt elektromotor hajtja, melyek egyenként 21 Nm-t tudnak leadni, amit a tengelycsonkállványokban elhelyezkedő bolygómű 327 Nm-re növel – ennyi jut tehát minden egyes kerékre. Idén, pilótáink nagy örömére, a 7,5” széles gumiknak köszönhetően nagyobb tapadás fog rendelkezésünkre állni a pályán.

Az autó végsebessége 110 km/h körül mozog, a hajtás rendszerfeszültsége pedig 600 V, 100 km/h-ra pedig 2,9 másodperc alatt gyorsul. Az 55 kg-os akkumulátor egy 6,2 kWh-s energiatároló egység. A motorokat és motorvezérlőket vízzel, az akkumulátort levegővel hűtjük. A kerekeket kettős-keresztlengőkaros futómű köti össze a vázzal elöl és hátul is, ami egy karbon-kompozit monocoque, acél bukókeretekkel.

A Rollout után folytatódik a tesztidőszak, amely már április közepe óta tart, kiegészülve a statikus versenyszámokra való készüléssel. Izgalmas, eseménydús hónap elé nézünk még az első, Németországban megrendezésre kerülő megmérettetés előtt. A 2-3 naponta történő tesztek között az adatok elemzése és a következő tesztre készülésen van a hangsúly, már kizárólag a nyári versenyekre összpontosítunk.

A Rolloutról bővebben itt olvashat:
Autopro.hu
Autoszektor.hu

Az eseményen készült képek ITT találhatók.